A Madagaszkár második részében hőseink Afrikába mennek, ahol megismerkednek a többi oroszlánnal, zebrával, zsiráffal és vízilóval és ismét érdekes kalandokba keverednek.

A nagyközönség 2005-ben láthatta a Madagaszkár első részét, amely bár nem aratott akkora sikert, mint mondjuk a Shrek (akármelyik része), vagy a Toy Story (amely a világ első egész estés számítógép-animációs filmje volt. Aztán 2008-ban pedig elkészítették a második részt majdhogynem ugyanazzal a stábbal. Amitől viszont jobb lett az utóbbi rész, arról mindjárt bővebben.

 Az alapsztori, amit már sokan ismerhetnek a következő:  a New York-i Central Park állatkertjének fő attrakciója Alex, az oroszlán. Ő és legjobb barátai Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria, a víziló azonban nem elégszenek meg az ottani helyzetükkel. Amikor Marty elszökik az állatkertből, barátai utánamennek, hogy visszavigyék. Azonban a mentőakció félresikerül. Amikor megtalálják Marty-t a jóhiszemű emberek elkábítják és bedobozolják őket, hogy elszállíthassák Afrikába és megszabadítsák a betondzsungeltől. A pingvinek azonban, akik a zebránknak is segítettek kijutni, megrongálják a hajót és kis csapatunk Madagaszkár szigetén találja magát. Ez történt hát az első részben.

A második rész pedig innen indul.

De még mielőtt előrerohannánk, nézzük meg a stábot:

 Rendezőink mindkét részben ugyanazok, vagyis Eric Darnell és Tom McGrath. Az előbbi a Z, a hangya című animációs filmben is ’oroszlánrészt’ vállalt, míg utóbbinak a neve mellett eme két alkotást jegyezhetjük föl.

 A zenéről csak annyit, hogy mindkét rész zenéjét Hans Zimmer szerezte, akinek akkora már most az opusa, hogy egy fél oldalt betöltenék csak a filmcímek.

 Inkább azt említeném meg, hogy az első rész két forgatókönyvíróval jött létre, mégpedig Billy Frolick és Mark Burton (neki nem sok köze van Timhez, legfeljebb csak névrokon). Kicsit sem lehetne mondani, hogy ők befutott írók lennének de hajrá. A második rész írója viszont már érdekesebb. Ő ugyanis nem más, mint Etan Cohen, akinek a neve a Trópusi vihar című film hallatán lehet ismerős. Ő volt annak a filmnek is (többek között) a forgatókönyvírója. Így ha belegondolunk, hogy aki egy olyan eszeveszett marhaságot képes létrehozni, az mire képes animációval…

 És akkor még itt említeném meg, az animációknál már jól bevált szokást az USA-ban, nevezetesen, hogy igazi filmsztárok kölcsönzik hangjukat az egyes figuráknak (jelen esetben állatoknak). Itt találhatjuk Ben Stiller (Alex), Chris Rock (Marty), David Schwimmer (Melman), Jada Pinkett Smith (Gloria), Sacha Baron Cohen (Julien) nevét, akik mind a két részben vállalták a szinkront.

Azt észre lehet venni, hogy nem sokat változott a felállás, szerintem azonban a második rész jobb lett, bár nem tartozom a Madagaszkár-rajongók közé.

 A történet:

 Mindenekelőtt megtudhatjuk, hogy Alex miként került az állatkertbe. Aztán azonnal a jelenbe csöppenünk vissza, ami nem jött ki igazán jól, mert én személy szerint nem tudtam igazán követni az első 10-15 perc időbeli ugrálásait (de az is lehet, hogy régen láttam az előző részt…). Mindenesetre, mikor letisztult a kép, azonnal találkozhatunk jól ismert hőseinkkel, akik épp egy megbuherált gép és a pingvinek segítségével hajtanak végre valami kényszerfelszállás-félét. A gép azonban lezuhan (minő meglepő) Afrikában. Barátaink így elindulnak a vadonba, amíg a pingvinek összerakják a gépet. Így találkoznak úgymond ’saját magukkal’ (ez különösen igaz Marty esetében). Minden állat a saját fajához csatlakozik és így alakulnak majd ki a bonyodalmak. A többi poént már nem akarom lelőni, a lényeg az, hogy hőseink igazán elgondolkodnak azon, melyik is az igazán jó hely számukra.

 Szerintem a Madagaszkár kettővel nem buktak a rendezők, sőt! A folytatásoknál ugye mindig adott a kockázat, hogy balul sül el. Láttunk már példát arra, hogy ez be is következett és arra is, hogy legalább ugyanolyan, esetleg jobb lett a következő rész(ek). Itt mindenképpen felfelé ívelő tendenciáról lehet beszélni, viszont az fontos lenne, hogy ne akarjanak majd még sok bőrt lehúzni erről (sem), mert nem lehet a végtelenségig húzni-nyúzni (ezt már láthattuk a Shreknél is, ami pedig elég populáris a befogadói szélességet nézve). 8/10p.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.